Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
                           

Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
                           

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
                           

Tudom, hogy zöldel a fű,

 de nem értem 

minek zöldel,

meg kinek zöldel.
                           

Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, 

kinek a száját fogja
                           	

megégetni a szám.
                           

Hallom, hogy fú a szél, 

de nem tudom, minek fú, mikor én
                           

szomorú vagyok.
                           

De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.
                           
                           

Csak egyszerűen, 

 primitíven szeretném	most Neked elmondani,
                           

hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak,

 de nem értelek.
                           

Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, 

meg zsoltárolásunkra.
                           

Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
                           

Mert mást se tudunk, csak könyörögni, 

meg alázkodni, meg kérni.
                           

Egyszerű rabszolgád vagyok,

 akit odaajándékozhatsz a Pokolnak 

is.

Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős,

meg örök.
                           

Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
                           
                           

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.